Zagyva Ági tollából:
Mint több éve gyakorló háziasszonynak higgyétek el, hogy az egyik legádázabb házimunka a hagymapucolás… Márpedig aki szereti a házi kosztot, és a jó magyaros ízeket, annak bizony élete során igen sok hagymát meg kell pucolnia… A hagymapucolásban nem sok jó dolog van, mondhatni semmi, de annál több rossz… kellemetlen szagú kéz, akár több napig is… és az elmaradhatatlan könnyezés, mellyel a humorosabb férfiak még élcelődni is szoktak, hogy: „Ugyan már Drágám ne sírjál…” Ilyenkor egy több éves házasságban élő több száz kilogramm hagymát megpucoló háziasszony elgondolkodik, hogy sírjon vagy nevessen…
A lényeg a lényeg, hogy a hagyma, mint olyan nem mondható igazán kedvesnek, szerethetőnek, édesnek… ellenben Hagymácskával…
Hogy hogyan pattant ki az ötlet a mű olasz írójának fejéből, hogy a főszereplő – és az egyben szerethető, édes és kedves – fiúcska hagyma legyen, nem tudom, de telitalálatnak bizonyult…
Több évtized távlatából is felcseng fülemben Hagymácska dala –„ A hagya- hagya Hagymácska a Hagymácska az vagyok én…” – s bár nem emlékszem minden szereplőre és minden eseményre de magam előtt látom azt a különös országot ahol zöldségek és gyümölcsök élnek, és egy csíkos pólós térdnadrágos kislegény nagypapája kiszabadításán fáradozik…
Látva szomorú jövőmet, még több száz kilogramm hagyma megpucolása vár rám… hagymaszagú kéz, és megannyi könny…
De mától felveszem a kesztyűt, és minden egyes hagymapucolásnál Hagymácskára fogok gondolni… szerethető, kedves, bátor lényére, agyafúrtságára, igazságérzetére… úgyhogy jöhettek hagymák…
pá könnyek…