Összes bejegyzés

Fecske László tollából:

Az ember gyermekként szereti a meséket. Mi több, a felnőtt gyermeklelkületű ember pedig egy életen át szereti a vidám, mesés történeteket.

Bors néni

Emlékszem, nagyon fiatal voltam még –pár éves-, amikor megérintett a televíziós mesék varázsa. Faltam a báb- és rajz- valamint az ifjúsági filmeket, mesejátékokat, amelyeket eleinte még fekete-fehérben láthattunk, mivel a színes tévé később jött divatba.
Abban az időben televízió halomra kínálta a jobbnál-jobb, minőségi gyermekműsorokat, s azt hiszem a mai napig nincs párja az olyan szórakoztató -s olykor még nevelő hatással bíró- műsoroknak, mint pl. a Zsebtévé, a Csörgősipka, a Kacagóra, Bors néni vagy a Cigánykerék.

Ezek valódi gyermekközpontú műsorok voltak, és eléggé sajnálatos, hogy a ma gyermeke elvész a tömegével sugárzott, több tucat televíziós csatornákon látható bugyuta mesékben. Mindenesetre ezek a régi „kincsek” örök időkig fennmaradnak az utókornak, s jelzik azt, hogy volt egy olyan korszak is, amelyben a mesék, mesejátékok a gyermekek lelkét igyekeztek megcélozni, s nem egyszer telibe is találták azt.

Cigánykerék

Gyermekfejjel nem foglalkoztatott az, hogy a tévés meséket kik készítették. Nem tudtam azt, hogy melyeket hozták létre hazánkfiai, s melyek a külföldi alkotások? Csakis a mese varázsának éltem, s azt hiszem ezek is nagyban közrejátszottak sokunk felhőtlen, csodás gyermekkorának kialakulásában. Később aztán, mikor már múltak az évek, a mesék élvezete mellett érdekelni kezdett, hogy hogyan készülnek ezek a csodák, kik készítik őket, s miután kellően utána informáltam magam, megismertem a magyar, a német, az amerikai, az orosz vagy épp a cseh stílusokat. Valamennyi nemzetiségnek megvan a maga művészete, s mind tud páratlan mesterművet készíteni. Csodáltam az orosz rajzfilmekben megfigyelhető finom mozgástechnikákat, kidolgozottságot, a bábfilmjeik gyönyörű figuráit, az amerikaiak ötletességét, a csehek aranyos mesefiguráit (pl. Kisvakond), pompázatos színvilágát, és persze a magyar film remekeket. A magyar gyermekfilmek, rajz- mese- és bábfilmek páratlanok. Dicséret illeti mind a rajzfilmek grafikusait, a bábfilmek készítőit, tervezőket, operatőröket, a mesejátékok szereplőit, akik amellett, hogy profi színészek, látni rajtuk játék közben, hogy belevitték a szerepbe gyermeki énjüket, s ettől is olyan gyönyörű egy-egy mesejáték. Minden apró összetevő számított egykor, s így születtek szebbnél-szebb mesealkotások. Persze nem szabad elfeledni az írókat sem, akik az alapokat adják e mesterművek megszületéséhez. Az igazi meserajongó tiszteli és szereti a más nemzetiségek által készített gyermekműsorokat is. Jómagam nem csupán a gyermekeim kedvéért gyűjtögetem évek óta e kincseket, hanem magam miatt is. Emlékezni szép dolog, s ezek a művek segítenek ebben. Egy szebb világot, s ugyanakkor gyermeki világunkat tárják elénk, s néha napján nincs is jobb, mint hogy családostól leülünk a tévé elé, s megnézünk a gyermekeinkkel egy-egy régi klasszikust, amelyeken együtt nevetünk, együtt mulatunk, s együtt csodáljuk valamennyi ország ifjú lelkét megérintő filmjeit.

Megjegyzés: Sok-sok hasonló gondolkodású, lelkületű meserajongó nevében szeretném kijelenteni, hogy köszönet illeti a Retro Meseklub oldalt, amiért emlékeztet minket a régmúlt meséire, információt ad róluk, és hűen gondozza azok emlékeit.