Krisztina tollából:

 

Üdvözöllek Benneteket kedves látogatók! Szeretném megosztani veletek az emlékeimet.

A Békés Megyei Jókai Színház – mint vidéki színház – mindig is az elsők közt volt a gyermekelőadások terén. Mesejátékaival évtizedek óta szórakoztatja gyermekközönségét. Számos előadást az MTV is rögzített.

Korosztályom igen szerencsésnek mondhatja magát a színházlátogatások vonatkozásában. A jó szervezésnek köszönhetően számos iskola, számtalan tanulója láthatta a maradandó élményt nyújtó előadásokat. Hiszen ki ne emlékezne A hétpettyes lovagra, vagy Hagymácskára (mindkét mesejátékot a Jókai Színház tette országosan ismertté), és a nótát ki ne tudná folytatni: a Hagy…, a Hagy…, a Hagymácska, a Hagymácska az vagyok én… Itt cseng a fülünkben a dallama.

A Hétpettyes lovag című mesejáték Boróka hercegnője (Kővári Judit)

A Hétpettyes lovag című mesejáték Boróka hercegnője (Kővári Judit)

Kisiskolás voltam, amikor „A hétpettyes lovag”-ot játszották a színházban.
Szép mese arról, hogyan válik Boróka hercegnő a Hétpettyes lovaggá és miként segíti meg raboskodó, bujdokoló szeretteit.  Nagy izgalommal szurkoltunk a főhősnek és a hangyáknak egyaránt.

Engem Bíborpille nyűgözött le, persze tudtam: pálcát tart a kezében, hogy a lepkeszárnya nagyobb lehessen.
A szünetben a színészek arcképcsarnokát nézegettük az előtérben, pontosan emlékszem Kővári Judit portréjára, azt is meg tudnám mutatni hol függött a kép.

A színháznak misztikuma van, mely a kulisszák mögül árad. Gyermekfejjel belátni abba a világba, igen varázslatos élmény. A Jókai Színháznak volt olyan előadása is, melyben jelenetváltáskor a díszletet – a színészek segítségével – a gyerekek hívogathatták elő a sötét függönyök mögül és csalogathatták le a zsinórpadlásról a méretes díszletelemeket. A jutalom természetesen nem maradt el, csokiszelet járt érte. Meghatározó élményt nyújt az interaktív kapcsolat.

Az első munkahelyem a Jókai Színház volt. Öltöztetőként dolgoztam. Egy alkalommal kiküldtek a Ruhatárba a város másik pontjára, valamit be kellett hozni onnan. A ruhatáros kolleganő kedvesen fogadott és mivel akkor jártam először ott, végigvezetett a nagy raktáron.
Rengeteg mindent láttam: ruhákat, lábbeliket, kalapokat, stólákat, egyszerűt és gazdagon díszítettet, korabelit és új divatút, meselények jelmezeit. Szóval volt ott minden.

Bíborpille (Vennes Emmy)

Bíborpille (Vennes Emmy)

A polcokon szemmagasságban egyszer csak hangyasapkákat pillantottam meg.
Gyermeki, lelkes izgalom lett úrrá rajtam. Legszívesebben lázas kutakodásba kezdtem volna a katonás rendszerben tárolt ruhák között a lepkeszárny után.
A kolleganővel felidéztük gyermekkori színházi emlékeinket, nosztalgiáztunk egyet.

A mesékre bizonyítottan nagy szükségünk van. Így volt ez hajdanán, amikor még csak szájhagyomány útján terjedtek, de napjainkban is, akár felolvassák nekünk, akár magunk olvassuk; akár moziban, színházban látjuk. Legyen az népmese, mesejáték, rajzfilm vagy modern animáció. A 80’-90’-es években sok mesejátékot vetítettek a TV-ben is, felsorolni is nehéz lenne őket.
Mostanában ritkán látni a régi felvételeket. Én úgy vélem, igényünk lenne rá. Mesék kísérik az életünket. Gyermekkorunkban kapjuk, felnőttkorunkban adjuk.
Közhellyel élve: Adni jó, kapni öröm.

 

Szász Krisztina, 37 éves, három fiúgyermek édesanyja